Turisztikai oldal Önkormányzati oldal
Betűméret: normál nagy nagyobb
Főoldal » Programok » A járvány idején is számíthattunk rájuk

A helyi rendőrőrs munkáját köszönte meg Novák Ferenc polgármester Szent György, a rendőrök védőszentje napján.

A Civil Házban tartott köszöntésen részt vett Sági János rendőr alezredes, Zalakaros őrsparancsnoka, Berke László rendőr ezredes, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság parancsnoka és dr. Vereckei Csaba Iván rendőr dandártábornok, megyei főkapitány is.

A polgármester elmondta: a jövőre harminc éves rendőrőrs tagjai aktív szerepet vállalnak a város életében, szoros együttműködésben dolgoznak a polgárőrökkel és a Zalakaros Közbiztonságáért Közalapítvánnyal. Munkájukra az elmúlt időszakban, a járvány idején is nagyon sokat számíthatott a város, amit ezúton is megköszönt a polgármester.

Bízunk a kedvezőbb jövőben, s abban, hogy végre létrehozhatjuk a város közterület-felügyeleti szervét, ami régi vágya a városnak. Cél az is, hogy a rendőrőrs egy modern, a mai igényeknek megfelelő épületben kaphasson helyet. A Jegenye soron található, a mentőállomás, a tűzoltók, valamint az orvosi ügyelet szomszédságában lévő terület lenne a legalkalmasabb erre a célra - fejtette ki a polgármester.

dr. Vereckei Csaba Iván úgy fogalmazott: a rendőrök napja elismerést és megerősítést jelent a kollégáinak.

- Az ilyen ünnepek az emberi kapcsolatokról szólnak, az adott közösség összetartását, s annak erősítését szolgálják - hangsúlyozta.


Zalakaros Város Önkormányzat | Zalakaros, Gyógyfürdő tér 1. | Tel: +36 93/340-100